Képességrobbanás

2020- 2022 között futott Sokszínű Képességrobbanás projektünk, ahol eddig kevésbé használt képességeinket próbáltuk kiaknázni. Célunk volt, a projekt során közösen megkeresni azokat a lehetőségeket, amelyek az írás által történő önkifejezés révén válhatnak mindennapi életünk részévé.

Az alapkoncepció ami a projekt ötletét adta az, hogy az írás a legtöbb ember számára akadálymentes – vagy azzá tehető – terület. A projektben a felnőttkori, élményalapú és a közösségben történő tanulás sok ember számára lehetőséget biztosított arra, hogy megismerje azokat a lehetőségeit, amelyeket az akadályok vagy a társadalom erősen beszorító gondolkodása miatt nem tudott, vagy nem mert kipróbálni, esetleg nem kapott hozzá megfelelő szakmai segítséget anyagi lehetőségek hiányában. A siker érdekében kreativitásfejlesztő módszereket és művészetterápiás eszközöket használó, illetve művészetterápiában jártas szakmai előadókat kértünk fel, hogy segítsenek a csoportunknak az írásban való fejlődésben egyéni képességeik és elképzeléseik mentén, egy ütemtervet követve. Inspirációként több ízben jártunk kiállításon is, így az élményalapú írást is kipróbálhattuk. Emellett fontosnak tartottuk, hogy a projekt során az íráshoz kapcsolódóan teret adjunk az illusztrációs lehetőségeknek.

Az ennek eredményeként létrejött alkotásokkal, tapasztalataink rendszeres megosztásával facebook oldalunkon, minél több embert próbáltunk elérni, ezáltal támogatva őket saját határaik feszegetésében. Mindehhez az írás és a közösségi történetmesélés eszközeit hívtuk segítségül. A projektet az Együttható Egyesület és az Európai Szolidaritási Testület támogatásával valósítottuk meg.

A projekt zárásaként elkészítettük a csapattagok legjobban sikerült munkáit tartalmazó kiadványt, mely itt megtekinthető:

Flipbook


Letöltés

Kapcsolódó online megjelenéseink:

Kossuth Rádió: Nemesnyik Balázs és Papp Eszter a Képességrobbanás projektről 10:22 perctől

Nincs online folyóírat : Szlabey Emma - Képességrobbanás

Kutya jó kiállítás: Bodza és a robotkutya találkozása – Csenki Anna vendégszerző beszámolója

Here We Are üzenete

Azt üzenjük számotokra, hogy a Here We Are csapatként továbbra is bontogatjuk képességeinket, és a jövőben is szeretnék tenni a közösségünkért. Meg akarjuk mutatni, hogy a világ tele van sokszínű kompetenciákkal rendelkező emberekkel, különböző interkulturális értékekkel bíró emberekkel.

A legfontosabb, hogy merj az lenni, aki vagy, és merd használni a képességeidet, és ehhez ne félj a környezeted támogatását és segítségét kérni, ha pedig úgy alakul, adni! Nem vagy egyedül, mindenki vágyik arra, hogy használhassa a képességeit.